Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2017

Nézz szembe önmagaddal! - 4. rész

Kép
Elérkeztünk az utolsó tükörfajtához. Én ezt áldozat tükörnek hívom, mert a legfőbb jellemzője, hogy a tükör tulajdonosa úgy él, hogy közben folyton áldozatnak és meg nem értettnek érzi magát.  Történik ugyanis, hogy rendkívül érzelmes egyénekről van szó, akik minden emberi kapcsolatukba beleadják szívüket-lelküket, bármit megtennének azért, akit szeretnek (baráti, rokoni, családi, szerelmi stb. alapon) és bizony a mindennapok szintjén mindent meg is tesznek. Hozzájuk lehet bátran fordulni, hiszen gyakran a másik ember érdekeit a sajátjuk elé helyezik, inkább ők mondanak le a személyes igényeikről, csak hogy a másiknak jó legyen. Ez okozza személyes kálváriájukat is, mivel a természet úgy alkotta az embereket, hogy nem egyformák. És bizony előfordul velük sokszor, hogy nem ugyanazt a bánásmódot kapják vissza, mint amit adnak. Ez pedig csalódottságot, apró tüskéket okoz a lelkükben, amit aztán nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudnak kiheverni.  A probléma gyökere tudniillik onnan

Nézz szembe önmagaddal! - 3. rész

Kép
A tükröknél maradva egy igazán nehéz, veszélyes és elsősorban szerelmi, szexuális tükörfajtával megyünk tovább. Már a neve is beszédes, hiszen a vágyak tükréről lesz szó. Ebben a tükörben két romantikus állat a Nyúl és a Patkány vesz részt. Mivel mindkettő Románc Csillag is egyben ez meghatározza a tükör jellegét. Elsősorban a szerelmi életben, kapcsolatokban aktiválódik. Erősen érzelmi töltetű. A Nyúl félénkségét, romantikusságát és álmodozó hajlamát gyúrja össze a Patkány szenvedélyével, energikusságával, hevességével. Az eredmény túlzott érzelmi fűtöttség, ragaszkodás, álmodozás, légvárépítés, a tipikus rózsaszín köd szindróma. Ezzel a tükörrel az emberek folyton az igazira, a tökéletesre várnak, senkivel sem lesznek elégedettek, mert a fejükben él egy kép, milyen társra vágynak és attól nem tágítanak. Csak sajnos olyan ember nem létezik, hiszen mindenkinek vannak hibái, tulajdonságai, szokásai, amik nem szimpatikusak. A Nyúl türelmesen vár álmai lovagjára vagy múzsájára, a