Az elemek aspektusai - A Jin Víz

Hm...a Jin Víz, a legkiismerhetetlenebb ember mind közül. Az ezerarcú érzelembomba. Megjelenési formája a természetben vízcsepp, folyó, harmat, pára, felhő, dér, zúzmara, eső, hó, jég stb. Megtalálható a szokásos helyen, a Mennyei Törzs mellett a Disznó jegyben, valamint a Patkány, a Bivaly és a Sárkány rejtett elemeként. 


A Jin Víz csupa energia, csupa érzelem, tele van cikázó gondolatokkal. Sosem nyugszik, folyton mozgásban van fizikailag és szellemileg is. Rengeteget gondolkodik, minden érdekli, mindenbe belefog, aztán semmit nem fejez be. Nagyon könnyű elterelni a figyelmét és felkelteni az érdeklődését. Emiatt nehézséget jelent számára a hosszabb ideig történő koncentráció. Nem szeret alkalmazkodni, bár képes rá, ha erre van szükség.

Örök álmodozó, szeret két lépéssel a föld fölött járni. Filozofikus, bölcselkedő alkat, mindig mindenről van véleménye. Hirtelen haragú, ám nem haragtartó, amilyen hirtelen bepöccen, ugyanolyan hamar le is nyugszik. Mint a nyári vihar a hőségben, jön és megy a dühe, kiadja magából és újra kisüt a Nap. Csak azt nem lehet tudni, hogy min fogja felidegesíteni magát. Nem hétköznapi gondolkodású, emiatt az ingerekre másképp reagál, mint az emberek döntő többsége. Ami fölött más elsiklik, ő azon felhúzza magát. Nem tűr semmiféle korlátozást, bár ahogy a folyót, úgy őt is lehet mederben terelgetni. Hagyni kell, hogy időről-időre elvonulhasson a belső világába, illetve kidühönghesse magát. Képes hirtelen felindulásból rossz döntéseket hozni, meggondolatlanul cselekedni, utána többnyire jön a bocsánatkérés.

Független, gyors észjárású, szenvedélyes jellem, sokszor kéretlenül őszinte. Nagyon szeret beszélgetni, megosztani gondolatait másokkal, segíteni embertársain. Rendkívül empatikus, gyakran választ olyan szakmát, ahol másokon, többnyire a szegényeken, nehéz sorsúakon segíthet. Sok tanár kerül ki közülük, szeretik átadni a megszerzett tudásukat és állandóan képezik magukat. Az életen át tartó tanulás igénye minden Jin Vízre jellemző, mivel gyorsan tanulnak, ez nem okoz számukra gondot. Kiváló a logikai érzékük, ezért olyan összefüggéseket is meglátnak, amiket mások nem.

A Jin Vizet a hangulatai irányítják, nehezen tud uralkodni magán, mindig az érzéseire hallgat, nem az eszére. Szereti mások jellemét kutatni, elemezni az embereket, és úgy általánosságban mindent analizál. Jártas az élet dolgaiban, sok élettapasztalatot gyűjt, ő az, aki tanul a hibáiból, ám mivel az érzései uralják sokszor ennek ellenére követi el ugyanazokat a hibákat. Tudja, hogy nem kellene, de mivel egy álmodozó, naiv gyerek marad élete végéig, mindig meggyőzi magát, hogy hátha most másként fog történni, mint korábban. Sosem adja fel a reményt, hogy a világot egy jobb, szebb hellyé teheti.

Amíg a Jang Víz egy igazán megosztó személyiség, addig jin párja meglehetősen népszerű mások szemében, ezt kedvességével, remek kommunikációs képességével éri el. Hangulatingadozásaihoz nehéz alkalmazkodni, ezt leginkább a családja szenvedi meg. Megterhelő mindenki számára titokzatos természete, legtöbbször ő maga is szenved ettől. Próbál uralkodni magán, de csak idősebb korára tudja kordában tartani érzelemkitöréseit.

A Jin Víz mindezek mellett gondoskodó társ, akivel bármit meg lehet beszélni, hisz a szavak erejében, képes átérezni mások fájdalmát, bánatát, és képes a másik szemével nézni az eseményeket. Ez nagy kincs, mert ezáltal bármilyen problémát meg tud oldani a kapcsolataiban. Remek barát, akire lehet számítani, mindig ott segít, ahol tud. Érdemes megfogadni a tanácsait, mert átlátja a logikai összefüggéseket. Őszinte, aki mindig szereti kimondani, amit gondol, sokkal nyíltabb, mint a Jang Víz, aki nem szívesen enged be a belső világába.

A Jin Víz mindig kapható a kalandokra, mókázásra, vele sosem unalmas az élet. Nagyon nyílt, őszinte, segítőkész jellem, aki gondoskodó társ és megbízható barát. Intelligens, széles látókörű emberek ők, érzékenyek és ezerarcúak, empatikusak, szociális érzékük átlagon felüli. Ők fogadják be a kiskutyákat, adnak enni a hajléktalanoknak, indulnak útra a katasztrófa sújtotta területekre segíteni.

Aki olyan emberre vágyik, aki nem fél vállalni az érzéseit, aki mellett minden pillanat új és új impulzusokat hoz, az válasszon Jin Vizet. Vele mindig lehet elmélkedni, beszélgetni, ő hajlandó késő éjszakáig lelkizni, ha a másik úgy akarja.

A folytatásban a fa típusú emberekkel ismerkedünk meg.

Megjegyzések

  1. Meglepően pontos. Már értem miért szeretem a felhőket annyira :D

    VálaszTörlés
  2. Meglepő módon rengeteg tulajdonság igaz rám is, holott a személyes elemem jin fém. Valószínűleg, mert a nap oszlopon földi ágában disznó, az óra oszlopom égi törzsében jin víz található. :-)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Igen, szinte mindenben magamra ismertem.

    VálaszTörlés
  5. Meglepően pontos volt ez a leírás. Bár az emberben több elem munkálkodik nem csak egy. Nekem az évem Yang Föld Sárkány, a hónapom Yin Víz Disznó. De mindkét leírás passzol hozzám. Bár itt a "nyugati stílusú" asztrológia alapját kell alapul venni, tehát nem az évet hanem a hónapot kell inkább nézni. Azaz elem ami az évedre igaz az oké, igaz rád, de ami a hónapodra igaz az a leírás erőteljesebben illik rád. Mint mondtam ez a leírás meglepően pontos, mindössze két mondat nem illik rám. Az hogy olyan szakmát akarok ahol segíteni kell a szegényeken és a nehéz sorsúakon és az hogy ha valahol katasztrófa történik akkor odasietek segíteni. Ezek nem jellemzőek rám, de a többi szóról szóra igaz.

    VálaszTörlés
  6. Tökéletesen magamra ismertem a lányaim és Vejem jellemzése is szinte hihetetlenül igaz. Azobban ennek fényében szűrjük le a jót és javítsunk azon ami rossz. Bár 20 évesen olvashattam volna!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az elemek aspektusai - A Jang Fa

Az elemek aspektusai - A Jang Tűz