Az elemek aspektusai - A Jin Fém

Folytassuk a fém elem lágyabb, nőiesebb formájával: a jin fémmel. A jin fém emberekre mindaz igaz, amit az előző bejegyzésben a bevezetőben írtam. Ők is hűségesek, becsületesek, fejlett igazságérzettel rendelkeznek és régimódi értékrendet követnek. A régimódi itt természetesen nem degradáló jelző. A jin fém megjelenhet a Mennyei Törzsben, vagy a Földi Ágban Kakas formájában, illetve a Kutya és a Bivaly jegy rejtett törzsében.



A jin fémek azonban sokkal nemesebbek, lágyabbak, inkább a csillogásra, tündöklésre születtek, mintsem harcra. Nagyon fontos számukra az önkifejezés, szükségük van a figyelemre, a csodálatra. Születésüktől fogva különlegesnek érzik magukat, nem elégíti ki őket a kispolgári életforma. Hírnévre, kalandra, luxusra vágynak. Már egészen kiskorukban érzik, hogy nagy dolgokra vannak hivatva, átlagon felüli képességgel rendelkeznek valamiben. Az, hogy miben, talán sosem derül ki még számukra sem. Nem a tettek emberei, jobban szeretik, ha kiszolgálják őket, ha eléjük raknak mindent. Rájuk igaz a mondás, azt várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön. Meglehetősen lusták, ám ha a saját érdekeik úgy kívánják, tudnak összpontosítani és ragaszkodnak az ötleteikhez, terveikhez. Bár nem olyan kitartó, mint a jang fém, de ő is elszántan tud küzdeni az igazáért.

A hírneve, becsülete kiemelkedően fontos számára, sokat foglalkoztatja, mit gondolnak róla mások. Mindenek fölött hűséges önmagához, vállalja magát mindenki előtt. Szeret kitűnni a viselkedésével, öltözködésével, mindegy neki, csak a figyelem középpontjában lehessen. Akkor érzi igazán elemében magát, ha tündökölhet, ha elismerik a tehetségét. A hétköznapokban nem minden jin fém híres és sikeres, sztár vagy celeb, de nagyon sokan vannak a köreikben. A hétköznapok jin fémei ott élnek körülöttünk, télen pólóban és balerinacipőben, nyáron vastag fekete pulóverben, ők azok, akik megbotránkoztatják a sznob társaságot és konzervativizmussal kergetik őrületbe a szabados életvitelűeket. Mindegy nekik, csak kilógjanak a sorból.

A jin fém emberek rendkívül hiúak, fejlett szépérzékkel rendelkeznek, érzékenyek arra, hogy aki velük van, az mindig az alkalomhoz illően öltözködjön és viselkedjen. Elvárják a tisztaságot és a rendet nem csak másoktól, de ők maguk is figyelnek erre. Náluk mindig rend és tisztaság uralkodik, irtóznak a kosztól és mindentől, ami kosszal jár.

Kiválóan tudnak társalogni, könnyen ismerkednek és teremtenek kapcsolatot, könnyebben ki tudják mutatni az érzéseiket, mint a jang fémek. Nem félnek kimutatni a gyengeségüket, vállalják énjük ezen oldalát is. Szeretnek szeretni és szeretve lenni, a legromantikusabb jegy az összes közül. Menthetetlenül szentimentálisak és naivak, sajnos a hiúságukon keresztül az orruknál lehet vezetni őket. Szép ajándékokkal, nívós programokkal és a csillogással le lehet venni őket a lábukról.

Nem születtek kemény munkára, ők az élet napos oldalát élvezik, arra születtek, hogy élvezzék az életet. Szeretnek jókat enni, inni, a minőséget keresik mindenben, a luxus nem áll távol tőlük. A megteremtett luxust szívesen osztják meg másokkal, barátaikkal, életük párjával. Nem irigyek, hatalmas szívük van, mindenkin segítenek, aki rászorul. Akkor a legboldogabb, ha a megszerzett javakból a családja is profitál, ezért az élet egy jin fém mellett csábító lehet sokak számára. :) Csak arra figyeljünk nagyon, hogy gyakran dicsérjük, adjunk arra, hogy mindig jól nézzünk ki és soha, de tényleg soha, ne kritizáljuk! Akkor le is út, fel is út....

A következő bejegyzésben a víz karakterű emberekkel ismerkedünk meg.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az elemek aspektusai - A Jin Víz

Az elemek aspektusai - A Jang Fa

Az elemek aspektusai - A Jang Tűz