A Románc Virágok a képletben

Bizonyára már mindenki tapasztalta, hogy vannak emberek, akik bárkivel képesek szót érteni, bármikor meg tudnak szólalni, nem okoz gondot nekik, hogy akár idegen társaságban is jól érezzék magukat. Ők szeretnek a figyelem középpontjában lenni, nem ijednek meg attól sem, ha fel kell szólalniuk vagy nagyobb tömeg előtt kell beszélni. De leginkább a hétköznapokban lelhetjük fel őket, ők azok, akik ha vásárolunk tőlük egy kiló almát, amíg kimérik mindent megtudnak rólunk, ők azok a fodrászok, akik lélekbúvárok is egyben. És persze ők azok, akik folyton flörtölnek, ismerkednek, akik több vasat is tartanak a tűzben alkalomadtán. Persze nem jelenthetjük ki, hogy mindenki, akinek van Románc Virág a képletében hűtlen is lenne. 

De mik is azok a Románc Virágok? A Románc Virág valójában négy állatjegy, az ún. romantikus állatok. Ezek pedig a Nyúl, a Ló, a Kakas és a Patkány. Akinek tehát van ezek közül bármelyik vagy akár több is a képletében, arra igaz az, hogy nem ijed meg, ha idegen környezetbe, társaságba kerül, bárkivel képes könnyen szóba elegyedni. A Románc Virágok ritka kincsek. Általában eggyel a legtöbb ember rendelkezik, de a kettő, három már ritka, a négy pedig elvétve fordul elő. Én eddig egyetlen emberrel találkoztam, akinek négy Románc Virága volt a képletében. Az egyik gyerekkori barátnőm az, aki mindig a legnépszerűbb volt az iskolában, mindenkivel jóban volt, mindenki rá akart hasonlítani, a fiúk mind szerelmesek voltak belé. És rengeteget tudott csacsogni, bármiről, bárkivel. A családban a bátyámnak van három, hihetetlen módon képes bárkit ledumálni a lábáról, bármilyen társaságban feltalálja magát, bármiről képes társalogni. Én sosem voltam ilyen (nekem mindössze egy van).

Nincs más teendő tehát, mint megnézni, hogy találunk-e a négy állat közül valamelyiket a képletünkben. De a Románc Virág nem velünk született adottság, mint néhány más elem. Érkezhet egy-egy időszakra is. Tehát azt is nézzük meg, hogy a szerencseoszlopainkban mikor érkezünk olyan időszakhoz, ami a mi Románc Virágunk. De igaz ez az évre, hónapra, napra is. Fontos társasági eseményeket, megbeszéléseket érdemes olyan napra időzíteni, amikor Románc Virág napunk van. De ha sikeres randit szeretnénk, azt is ilyen napra tegyük. 

A Románc Virágok segítenek, hogy nyitni tudjunk a világra. Az, ami mellett eddig éltünk megelevenedik. Új dimenziókat vagyunk képesek felfedezni pusztán azzal, hogy merünk kérdezni, beszélni. A Románc Virágok nincsenek összefüggésbe a romantikával vagy a szerelmi élettel. Abban segítenek, hogy könnyebben ismerkedünk, mert meglátjuk az embereket magunk körül, bátrabbá, kezdeményezőbbé válunk másokkal szemben, ám nem jelenti automatikusan egy szerelmi kapcsolat vagy szerelem érkezését, garanciáját. A lehetőség viszont adottá válik, nagyobb esélyünk lesz akár szerelmi kapcsolatot kialakítani az ilyen időszakokban, hiszen szokatlanul fejletté válik a kommunikációnk. Megnő a belső igényünk a társaságra, szívesen megyünk bulizni, programokra, akár mi magunk válunk szervezővé. 

Akinek pedig a képletében van a Románc Virág, az elve ilyen beállítottságú ember. Szeret szervezni, szereti a társaságot, fontos, hogy olyan helyen dolgozhasson, ahol emberekkel kerül kapcsolatba, ahol akár idegenekkel is kialakíthat párbeszédeket. Minél több Románc Virága van az embernek, annál nehezebben viseli az egyedüllétet, a magányt. Fontosak számára a barátok, ápolja az emberi kapcsolatait. A Románc Virágok szimbiózisban állnak más asztrológiai elemekkel is, amikkel kölcsönösen erősítik egymást. Ilyen például a fa elem alapvetően kiemelkedő kommunikációs képessége, ami kiegészülve a Románc Virággal még intenzívebbé válik. A másik példa az intelligencia elem, akinek eleve intelligencia struktúrás a képlete és még Románc Virága is van, még inkább "felpörög", még több élettel, ötlettel van tele, amiket meg akar osztani másokkal. Még inkább képes másokat magával ragadni. De ugyanez igaz a saját elem struktúrás emberekre is, akik egyébként is szeretik az embereket, a társaságot, ám náluk fennáll a lehetősége, hogy hiába vannak körbevéve emberekkel, nem látják meg őket, nem igénylik, hogy kapcsolatba is kerüljenek velük. Ha azonban van Románc Virága vagy belép egy ilyen évbe, hónapba, tízéves periódusba, akkor ez megváltozik, ő maga fogja keresni mások társaságát. 

Keressük tehát a romantikus állatokat vagy azokat az embereket, akiknek van ilyen a képletükben és bátran ismerkedjünk, beszélgessünk, hiszen minden kapcsolatból tanulhatunk valamit!

Megjegyzések

  1. Nekem is 4 van. A kakas és a patkány az stimmel. A nyúl és a ló helyett sárkány és majom van. Ez is négynek számít vagy csak kettőnek.?
    http://prnt.sc/b57h0q
    Hali :)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra! Hat Románc Virágom van, Kakas, Ló, Patkány, Nyúl, Kecske, Disznó. Hogyan kell ezt értelmezni? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon könnyen barátkozol, ismerkedsz. A kapcsolatteremtésben vagy igazán jó. Akinek sok RV van a képletében nagyon interaktív, extrovertált személyiség, nem esik kétségbe, ha társaságban kell szószólónak lenni vagy idegen társaságba keveredik.

      Törlés
    2. Nagyon szépen köszönöm !

      Törlés
  4. Szia!
    Nekem 8 RV-m van, de rám egyáltalán nem illik a leírás. Introvertált vagyok és az ismerkedés számomra hatalmas stresszel jár. Az érdekelne, hogy ez miért van?

    Szép napot! :)

    VálaszTörlés
  5. Szia! A teljes képletet ismernem kellene a válaszhoz. Valószínűleg a sok föld elem vagy Lélek Csillag vagy föld tükör, esetleg sok forrás elem tehető felelőssé ezért az anomáliáért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm a gyors választ!
      A dátumon: 1995.12.22. 11:30 Budapest.
      Valamint meg szeretném kérdezni, hogy mi az a sok forrás elem? Csak a forrás elemet ismerem.
      Szép napot!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az elemek aspektusai - A Jin Víz

Az elemek aspektusai - A Jang Fa

Az elemek aspektusai - A Jang Tűz