A kínai asztrológia állatai - Ló

A június a nyár első igazán meleg, tüzes hónapja, amit a Ló jegy ural. A lovak is zabolátlanok, szabadok, energikusak, nemeslelkűek, akárcsak az ilyen jegyű emberek. A Ló tipikus kettős jegy, kiismerhetetlen, mást mutat a külvilág felé és más jellemzi a lelke mélyén. 

A jegy szülötteinek legjellemzőbb vonása a fáradhatatlanság, a határtalan energia. Akárcsak a Nap, mint a tüzes jegyek analógiája, ők is folyton égnek, tele vannak tetterővel, vágyakkal. Ők nem a gondolatok szintjén élnek és élik meg az életet, mint a Víz jegy szülöttei, ők tevékenyek, tesznek. Amit elgondolnak, azt véghez is viszik, nem lehet őket megállítani. A Lovak igazán nemesek, becsületesek, szeretnek jó példával szolgálni, fontos számukra mások véleménye, bár van bennük egyfajta dac is, ami néha felülkerekedik rajtuk és olyankor már csak azért is szembemennek a társadalmi, erkölcsi, törvényei normáknak. Őket nem lehet soha teljesen megszelídíteni. A kompromisszumok nem szerepelnek a tarsolyukban. Mindent inkább erőből szeretnek megoldani, mintsem kivárva, taktikázva. Nem szeretik a játszmákat, a taktikázás nem erős oldaluk, sokkal inkább illik hozzájuk a szemtől-szemben küzdelem. 



Fáradhatatlanok a munkában is, kiváló munkaerő minden olyan területre, ahol nyers erőre és kitartásra van szükség. Sose bízzunk rá sziszifuszi munkát vagy olyat, amiben nagy szerepe van a részletek kidolgozásának. Nem szeretik és nem is értenek hozzá. Ők inkább nagyban gondolkoznak, az egészet látják, nem pedig az apróságokat. Bár sosem vallanák be, nem való nekik az irányítás, bár ők mindig arra törekednek, hogy vezetők legyenek, utána rá kell jönniük, hogy nem nekik való. De hagyni kell őket, hogy kipróbálják magukat, mert addig úgysem nyugszanak. Nem szeretik a túlzott felelősséget, a stresszt nehezen viselik. Számukra a baráti légkör a munkahelyen különösen fontos. 

Jókedvű, vidám emberek, akik mindig mindenki arcára mosolyt csalnak. Nem szeretik, ha szomorúság uralkodik a környezetükben. Mivel rendkívül érzékeny lelkivilággal rendelkeznek, azonnal megérzik a feszültséget és átveszi a hangulatuk. Mindig arra törekednek, hogy könnyed, laza hangulat uralkodjon körülöttük. Életszeretetüket képesek átragasztani másokra, bárhova mennek a középpontba kerülnek. Nem tehetnek róla, kisugárzásukkal mindenkit a hatásuk alá vonnak. Megosztó személyiségek ugyanakkor, mert valaki vagy tolerálja ezt az energiabomba stílust vagy nem. De semmiképp sem lehet elmenni mellettük szó nélkül. Megmaradnak az ember emlékezetében így vagy úgy. 

A Ló jegyű emberek sokat adnak a külsejükre, nagyon hiú természetűek. Büszkék, magabiztosak és könnyen sértődnek. Sose tegyünk megjegyzést a kinézetükre, sem semmilyen külsőségre velük kapcsolatban. A kritikát rendkívül nehezen viselik, hiszen szerintük nem szolgálnak rá. Ők mindig mindenbe beleadnak apait-anyait, tehát nem érdemlik meg, ha valaki kritizálja őket, mert náluk többet senki sem tesz az adott ügy érdekében. Sajnos pont amiatt, mert állandóan túlpörögnek, hajlamosak teljesen kimeríteni tartalékaikat. Figyelnünk kell arra, hogy eleget pihenjenek még akkor is, ha ők azt állítják, hogy minden rendben. Minden Lóra igaz, hogy vagy 150%-on égnek vagy sehogy. A túlzások rabjai, nem tudják semmiben sem, hol a határ. Kell melléjük valaki, akire hallgatnak és az az illető gondoskodik arról, hogy ne szálljanak el. 

Párkapcsolatban romantikus, szenvedélyes emberek. Fontos számukra a szexualitás, az intimitás. Gyakran hajszolja az élvezeteket, emiatt nem épp a hűség jelképei. Nem mindig tudnak ellenállni a kísértésnek, ugyanakkor párjuktól elvárják a hűséget. Ők tipikusan azok, akik mindkét nem körében a trófeákat gyűjtik. Nehezen állapodnak meg, későn házasodnak, alapítanak családot. Sosem lesznek otthonülő családanyák, illetve a garázsban bütykölgető családapák. Mindig hajtani fogja őket egy belső vágy, egy láthatatlan motor, ennél minőségibb és mozgalmasabb életet éljenek. Kell valami, egy hobbi, sport vagy bármi más, amivel le tudják kötni energiájukat, akkor képesek hozni az elvárásokat családi kötelezettségek terén. Sose várjuk el tőlük, hogy beálljanak a sorba és kispolgári életet éljenek, különben nagyot csalódunk, Lovunk pedig olyan gyorsan száguld tova, hogy csak porzik az út utána.

Híres Ló szülöttek: Liam Neeson, Prince, Bonnie Tyler, Besenyei Péter, I. (Nagy) Péter cár, Johnny Depp, Michael J. Fox, Natalie Portman, Kaffka Margit, Jackie Stewart, Hugh Laurie, George H. W. Bush, Anne Frank, Mary-Kate és Ashley Olsen, Kemény Dénes, Steffi Graf, James Belushi, Courteney Cox, Fenyő Iván, Oliver Kahn, Horthy Miklós, Nicole Kidman, Sebastian Vettel.

Dr. Kemény Dénes (1954. június 14.) 


Johnny Depp (1963. június 9.) 


Natalie Portman (1981. június 9.) 


Nicole Kidman (1967. június 20.) 


Sebastian Vettel (1987. július 3.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az elemek aspektusai - A Jin Víz

Az elemek aspektusai - A Jang Fa

Az elemek aspektusai - A Jang Tűz