Kódolt-e a szimpátia vagy unszimpátia?

Érdekes témával foglalkozom mostanában. Nevezetesen, hogy mitől függ az, hogy valaki szimpatikus vagy sem. Ezt a kérdést több oldalról is meg lehet közelíteni. Az már nem titok senki számára, hogy minden találkozás, kapcsolat, kontakt másokkal karmikus és sorsszerű. Ha valakivel az előző életeink során negatív tapasztalatunk van, akkor az bizony mostani életünkben unszimpatikusnak hat, azonnal feléled bennünk a tudatalatti rossz emlék az illetővel kapcsolatban. Ennek ellenkezője, ha valakivel a múltban jó, harmonikus kapcsolatot ápoltunk, akkor azt most is szimpatikusnak tartjuk. Persze vannak kivételek, különösen a párkapcsolat terén, hiszen ott inkább az érvényesül, hogy akivel szemben a múltban adósságot halmoztunk fel, azt bár mostani életünkben szimpatikusnak érzékeljük, mégsem tudunk boldogok lenni maradéktalanul, sőt szélsőséges esetben kifejezetten hátrányos lehet számunkra ez a kapcsolat. A nehéz kapcsolatok titka abban rejlik, hogy már előző életeinkben is szerelmi kapcsolatot alakítottunk ki az illetővel, és életeken keresztül ment az adok-kapok, ami bizony itt is folytatódik attól függően, hogy épp ki törlesz ki felé. Azok a párkapcsolatok, amik harmonikusak és kiegyensúlyozottak - ezekre mondjuk tévesen, hogy igazi karmikus kapcsolat -, inkább valamiféle baráti, testvéri, esetleg szülői kapcsolat lehetett az előző életben, mintsem szerelmi. A szerelmi karma ugyanis a legnehezebb, legtöbb áldozattal és munkával járó, az évszázados, sőt évezredes sérelmek, fájdalmak kiegyenlítése sosem lehet egyszerű, tehát nem lehet tökéletesen harmonikus. 
Amikor a lélek megtervezi az adott életét, arra is ügyel, hogy akivel fontos feladatot vállal, az bizony mindenképp részese legyen az életének, és ehhez az szükségeltetik, hogy az illetővel kapcsolatot akarjunk kialakítani, tehát szimpatikusnak találjuk. Az első benyomás tehát kiemelkedő fontosságú minden találkozásnál. Ekkor dől el, hogy felvállaljuk-e az adott emberrel kapcsolatos feladatunkat vagy sem. Legyen szó barátságról, üzletről, szerelemről vagy rivalizálásról. 
A születési képletünkben található egy igen fontos és meghatározó elem, a nap oszlop Mennyei Törzse. Ez az elem felelős azért, hogy valakit kedvesnek, megnyerőnek vagy ellenszenvesnek találunk, mikor először találkozunk vele. A Mennyei Törzsek elemei mutatják meg azt, milyennek láttatjuk magunkat a külvilággal, ezt hozzuk magunkkal születésünk pillanatában, így azok a kapcsolatok, amik ezen a szinten kapcsolódnak mindenképp létrejönnek, hiszen a karmikus múltban köttettek. Az azonban nem 100%, hogy foglalkozunk is ezzel, mert bár kikerülhetetlenek, mi döntjük el, hogy vállaljuk az ezzel járó feladatot, vagy sem. Persze, ha a Mennyei Törzsön kívül a Földi Ágak is kapcsolódnak, akkor már elkerülhetetlen és mindenképp meg kell oldanunk a feladatot, ami ezzel a karmikus kapcsolattal jár. 
De lássuk, hogy működik ez a mindennapokban! A kínai asztrológia öt eleme kapcsolódik valamilyen módon egymáshoz. Ez lehet negatív vagy pozitív kapcsolódás. Lényeges különbség azonban, hogy pozitív esetet kizárólag jin és jang töltetű elemek hozhatnak létre, míg negatívot minden esetben azonos töltettel rendelkezők, azaz jin a jinnen, jang a janggal.

Pozitívan kombinálódnak az alábbiak:

Jang Fa - Jin Föld
Jang Fém - Jin Fa
Jang Víz - Jin Tűz
Jang Tűz - Jin Fém
Jang Föld - Jin Víz

A kombinálódás alapja az elemek körforgásán és a struktúráján alapul. (A struktúrákról itt olvashattok bővebben.) Az elemek párosításának alapja az, hogy a férfias elem a jang párkapcsolatát a pénz elem mutatja meg, ami a fa esetében a föld, a fém esetében a fa, a víz esetében a tűz, a tűz esetében a fém és a föld esetében a víz. 
Ha megfordítjuk a párosításokat, akkor ezt kapjuk:

Jin Föld - Jang Fa
Jin Fa - Jang Fém
Jin Tűz - Jang Víz
Jin Fém - Jang Tűz
Jin Víz - Jang Föld

Ebben az esetben a női jin elemek párkapcsolatát a hatalom elem mutatja, ami a föld esetében a fa, a fa esetében a fém, a tűz esetében a víz, a fém esetében a tűz, míg a víz esetében a föld. De lássuk csak, hogy is van ez?
A régi patriarchális családmodellben és társadalomban a férfi családja korlátlan ura volt, élet és halál felett dönthetett. Tehát egyszersmind uralta, korlátozta feleségét. A nő pedig elfogadta a hatalmat, ami rendelkezett felette, ugyanakkor ebben az alávetettségben részben vagy egészben meg is semmisült identitása, megszűnhetett önmaga lenni. 
Az elemek szintjén mindez úgy jelenik meg, hogy a fa kimeríti földet, hiszen elszívja annak erejét (Jang Fa - Jin Föld), a fém elvágja a fát (Jang Fém - Jin Fa), a víz kioltja a tüzet (Jang Víz - Jin Tűz), a tűz megolvasztja a fémet (Jang Tűz - Jin Fém) és a föld gátak közé szorítja, mederben tereli a vizet (Jang Föld - Jin Víz). 

Segítségként az elemek körforgásának ábrája:


A kombinálódásnál tehát a pénz elemek kapcsolódnak a hatalom elemekkel attól függően, hogy az adott elem nőies vagy férfias (jin vagy jang) minőségét vizsgáljuk. Természetesen ez teljesen független attól, hogy az az ember, akinek a képletében szerepel az elem milyen nemű. Hiszen egy férfi képlete is állhat csupa jin elemből és egy női képlet is jang elemekből. Ez csak a kombinálódás elméletének magyarázata, nincs köze a személyiség elemzéséhez. 

Nos, nézzünk egy konkrét példát:

(forrás: www.kinaihoroszkop.com)

Tegyük fel, hogy a fenti képlettel született ember horoszkópját vizsgáljuk. Mi látunk? Az illetőnek a Mennyei Törzsekben van két Jin Tűz, egy Jang Fa és egy Jin Fa eleme. A Jin Tűz ráadásul a nap oszlopának eleme is. Akkor elmondható, hogy emberünk mindenképp szimpátiát fog érezni a Jang Víz Mennyei Törzsű emberek iránt, velük egyből egy hullámhosszon fogja érezni magát, ösztönösen vonzódni fog hozzájuk nemtől függetlenül. 

De mi a helyzet akkor, ha ellenszenvesnek tartunk valakit, első pillantásra kiváltja belőlünk az az érzést, hogy nem kívánunk semmilyen kapcsolatba kerülni az illetővel? A sorminta ugyanez, csak az elemek polaritásának taszító elve alapján a jin a jinnel, a jang a janggal kerül ellentétes kapcsolatba.

Jin Fém - Jin Fa
Jin Fa - Jin Föld
Jin Víz - Jin Tűz
Jang Fém - Jang Fa
Jang Fa - Jang Föld
Jang Víz - Jang Tűz

A fém elvágja a fát, a fa kimeríti a földet, a víz kioltja a tüzet. A metódus ugyanaz, csak a polaritás más. Az ellentétek vonzzák egymást, az azonos polaritás viszont taszít. 

Tehát a fenti példánál maradva emberünk vonzódni fog a Jang Víz emberekhez, viszont ellenszenvesnek fogja tartani a Jin Vízzel rendelkezőket. 

Ez a bejegyzés nem egyszerűen emészthető, ezt belátom én is. De mindenképp logikus, ha ismerjük az elemek egymásra gyakorolt hatását, amit a természetben is jól meg lehet figyelni. Ehhez hozzácsapjuk az elemi töltések vonzását és taszítását és már kész is a képlet, ami mentén elindulhatunk akkor, ha annak keressük az okát, hogy egyesek bár sosem ártottak nekünk mégis idegesítenek a puszta megjelenésükkel, gesztusaikkal, míg mások semmit sem tettek érte, de mégis elnyerik szimpátiánkat. 

Megjegyzések

  1. Szia!
    Tehát ha a feltételezett párom rendelkezik az én hiány elememmel ( tűz, és fa elemek) az azt jelenti hogy bár ellentétes, mégis ő a lehetséges igazi?
    Amúgy hallottam már erről, de most hogy te is írod, valóban nehezen emészthető.
    Az is igaz, hogy a saját élményeim is alátámasztják ezt az állításod.
    Érdekes, roppant érdekes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Igen, van egy törekvés mindenkiben, hogy azt keresi a másikban, ami belőle hiányzik. Nem ritkán azt nevezik meg a másik emberben mint jó tulajdonság, ami hiányzik saját magukból. Bár ezt a hiány elemes dolgot nem tudom, hol olvastad, mert én nem írtam ilyesmit, de ettől függetlenül igaz, amit írtál. Bár az igazi sok minden mástól is függ természetesen, nem csak ettől az egy faktortól.

      Törlés
    2. Már én sem emlékszem, de végül is hiányzó elem ami nincs, így alkalmasnak iteltem hogy használjam.
      És igen, neked van igazad, tényleg nem írtál ilyesmit, nézd el nekem hogyha úgy tűnt, mintha a te írásodból emeltem volna ki.
      Köszönöm a válaszod, jó tudni, hogyha valamit jól vagy épp rosszul gondolok 😊

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    4. Sziasztok!

      Születési év vagy az aszcendens szàmít?

      Én jin víz disznó, pàrom jang tűz kígyó.

      Papíron ez katasztrófa.

      Aszcendensünk viszont én jang tűz tigris, ő jang víz kutya.

      Van remény? :)

      Törlés
  2. Mi a helyzet, ha ugyanaz a két elem találkozik. Jang tűz a jang tűzzel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor alapvetően hasonló beállítottságú emberekről van szó, de ilyenkor azért érdemes megvizsgálni a többi elemet is, mert ha ott inkább egymással nem harmonizáló elemeket találunk, akkor nagyobb eséllyel billen el a mérleg nyelve negatív irányba és ugyanígy igaz, ha harmonikus elemek kapcsolódnak, akkor pedig pozitívba. De a szimpátiát mindenképp erősíti, hogy mivel hasonló karakterek találkoznak, úgy érezhetik, hogy sok mindenben azonosan gondolkodnak, mintha ismernék egymást már régóta.

      Törlés
  3. Szia!

    Lenne egy kérdésem. Egy Jang Víz- Jang Fa kapcsolatban mi dominál inkább? A Víz és a Fa barátsága ( a Víz a Fa forráseleme), vagy a két Jang előjel? Mennyire összeférhető ez a két elem?
    Előre is köszönöm a válaszodat! :)

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Én mindig az elemek minőségét veszem elsősorban figyelembe, tehát azt, hogy a víz találkozik a fával és csak másodsorban, hogy milyen töltésűek ezek az elemek. Az, hogy jang vagy jin az az elem, elsősorban azt befolyásolja, hogy inkább aktív, cselekvő az illető és így hasznosítja ezeket a tulajdonságokat, amiket szimbolizál az adott elem, vagy inkább belül éli meg, lágyabban, érzelmesebben. A víz és a fa alapvetően összeillő elemek, ez a kapcsolat inkább a fának könnyebb, ő profitál jobban belőle, hiszen a vízben egy állandó támogatót, támaszt talál, akire bármikor számíthat, a vizes elemű embernek kissé nehezebb, mert az ő energiája táplálja a kapcsolatot, de a fa serkentően hat rá, feléleszti az alkotókedvét, kissé kibontakoztatja tehetségét, nyitottabbá tud válni a fa mellett, mindenekelőtt megtanulhatja kifejezni az érzéseit mellette. A fa alapvetően türelmes, kitartó társ, aki a kissé szétszórt víznek szintén támaszt tud nyújtani. Azt mondom, hogy egy ilyen kapcsolat mindkét fél számára előnyös lehet.

    VálaszTörlés
  5. A nap oszlop földi ága mutatja meg, hogyan viselkedünk egy párkapcsolatban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      A nap oszlop földi ága inkább azt mutatja meg, milyen párra vágyunk, milyen pár illik hozzánk, illetve ha már kapcsolatban vagyunk, milyennek látjuk a párunkat. A viselkedésünket inkább a az mutatja, milyen hatalom elemmel bírunk, bár ha a nap oszlop földi ága pont hatalom elemünk is, akkor mutathatja ezt is.

      Törlés
  6. Több gondolat is átfutott rajtam a témával kapcsolatban. Egyrészt alátámasztom az egyik hozzászólásban leírtakat, a nap oszlop földi ága és a párkapcsolat összefüggésével. Két tartós kapcsolatom volt és van és igen, ugyanaz az elem... Az külön érdekes, hogy fordítva is stimmel, de csak az egyiküknél, akivel a mai napig egy pár vagyunk. :)
    A másik, hogy vizsgálódni kezdtem rokonszenv-ellenszenv ügyben is. Jin Víz a fő elemem, elvileg a Jang Föld a lieblingem, gyakorlatilag meg nem nagyon vannak körülöttem ilyen emberek. Bár mostanában elég magányos vagyok, lehet, hogy azért, mert jól elbújtak előlem. Nagyon hiánycikk nálam most egy komoly, bizalmas barát pedig. Vagy esetleg a születési képletben máshol keressem a mély barátságot jelzőket?
    Az ellenszenves rész is érdekes, mert Jin Tűz eleművel sem nagyon hoz össze az élet, de találtam egy számomra meglepő összefüggést. Más kínai asztrológiával foglalkozó forrásból, azaz nem ezen a blogon olvastam, hogy az év oszlop mennyei sora jelöli azt az elemet, amilyennek elsőre látszunk. Hirtelen két közeli ismerősöm jutott eszembe, akiket közösségi oldalakon is követek, és gyakran azon kapom magam, hogy olyan megnyilvánulásaik, véleményük van a külvilág felé, amik önmagában ártalmatlanok, de bennem felviszik a pumpát, olyan ritka ellenszenvesek. Az év oszlopuk Jin Tűz. Személyesen meg a világon semmi bajom velük, ha nem is nagy lelkizések, de a kedélyes baráti beszélgetések alakulnak köztünk mindig. Szerintem lehet összefüggés, nem tudom, van-e benne valami.

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Mi van akkor szerinted ha én yang tűz vagyok és a párom yin tűz? mennyire jó ez ? így ez kiegészítő ha jól gondolom.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az elemek aspektusai - A Jin Víz

Az elemek aspektusai - A Jang Fa

Az elemek aspektusai - A Jang Tűz