A szenvedélybetegségek jelölői

A minap találkoztam egy érdekes cikkel, ami egy átfogóbb statisztika része, ami kapcsán különféle kérdéseket jártak körül a születési képlet elemei és a struktúra szerint. Ebből ragadtam ki egy fejezetet, ami a szenvedélybetegséggel foglalkozik, azon belül is az alkoholizmussal. A cikk elemzését igyekszem figyelmen kívül hagyni, de a felépítését megtartva szeretném megosztani Veletek a saját álláspontomat. 

Első körben a Mennyei Törzseket kell körbejárni. A Mennyei Törzseket nem tudjuk befolyásolni, irányítani, adottak és a legtöbbet kell kihoznunk belőlük. Az, hogy melyik ezek közül, ami hajlamosít a szenvedélybetegségekre, azt az elemek természetéből ismerhetjük meg. Mindenekelőtt figyelembe kell venni, hogy a jang elemek sokkal erősebbek, határozottabbak, mint a jin elemek.. A jang elemeket sokkal nehezebb befolyásolni, nem annyira érzékenyek, ezáltal képesek objektívebben, keményebben szemlélni az élet nehézségeit. Ezzel szemben a jin elemek sokkal érzékenyebbek, lelkileg labilisabbak, tehát könnyebben ki vannak szolgáltatva az élet adta nehézségeknek. Sokkal jobban a lelkükre veszik az eseményeket, így hamarabb kimerülhetnek, amit aztán mesterséges anyagokkal próbálnak pótolni. A jin elemek közül is a nevéhez méltóan a Jin Víz hajlamos leginkább a pohár után nyúlni, ha lelki válságba kerül. Mellette a Jin Tűz, mivel ez a legérzékenyebb elem mind közül. Mindent mélyen átélnek, átéreznek, így aztán könnyen kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy el akarnak menekülni a gondok, a stressz elől, amit alkohol, drogok segítségével oldanak meg. A Jin Fém, bár nem a legemocionálisabb jegy, mégis veszélyeztetett a függőségektől, mivel nagyon társaságkedvelő, igazi nagyvilági ember nemtől függetlenül és bizony a sok parti, buli, társasági esemény kapcsán könnyen hozzászokhatnak az ezzel járó italozáshoz. A Jin Föld és a Jin Fa kevésbé hajlamos rá, bár a Jin Fa esetében szintén fennáll a sok társasági esemény lehetősége, illetve mivel rendkívül nehezen viselik a kritikát előfordulhat, hogy a pohár után nyúlnak, hogy jobbnak, szebbnek lássák magukat. A Jin Föld természetéből adódóan képes tartani a szenvedélyét, nem él annyira az érzelmei hatása alatt. Bár a Jin Fémnél és a Jin Fánál érzékenyebb, mégis képes uralni érzéseit, hiszen föld elem. A racionalitás ott van benne, illetve a félelem az újtól és az ismeretlentől, ami megakadályozza, hogy drogokhoz vagy alkoholhoz nyúljon. Persze ezek nem 100%-os érvényű szabályok, mindig vannak kivételek, de az elemek természetéből adódóan ezek az elemek vannak leginkább kitéve a veszélynek, hogy függőségbe kerüljenek valamitől. A jang elemek sem egészen védettek, közülük leginkább a Jang Tűz és a Jang Víz kerülhet kapcsolatba tudatmódosító szerekkel. A Jang Tűz folyton a középpontban van, a csillogás a lételeme, épp ezért vagy az aktív társasági élet vagy pedig a figyelem elveszítésének tragikuma vezetheti oda, hogy alkoholizmusba essen. A Jang Víz a legérzékenyebb jang elem, még ha sokszor nem is látszik rajta, víz elem lévén az érzelmei tengerében él ő is, és bizony hajlamos lehet engedni a kísértésnek. A legkevésbé veszélyeztetett józansága, erős jelleme miatt a Jang Föld és a Jang Fém, a Jang Fa pedig addig erős, amíg a céljaiért küzdhet, nála is előjöhet veszélyforrásként a sikertelenség, amit képtelen feldolgozni segítség nélkül. Segítséget meg nem kér, inkább elmenekül egy világba, ahol el tudja magával hitetni, hogy bármire képes, bármit képes elérni. 

A Földi Ágak vagy állatjegyek tekintetében nincs nagy eltérés, legnagyobb veszélyben itt is a tűz és a víz elemű állatok vannak, úgy mint a Patkány, Disznó, Ló és Kígyó. A Patkányt és a Kígyót az ismeretlen megismerése, a Disznót az érzelmi labilitás, a Lovat az aktív társasági élet vezeti tévútra. Illetve a Lóban alapvetően ott van a túlzás, mindenben szereti túltolni az élvezeteket, ez pedig egyenes utat mutat ahhoz, hogy valamiféle függősége alakuljon ki. A Nyúl, Kecske, Kakas és Bivaly alapvetően nincs veszélyben, az egyéni életesemények vezethetnek oda, hogy kisiklik az életük, de főleg a Kecske és a Bivaly kellően józanok ahhoz, hogy ne keveredjenek rossz társaságba. A Nyúl érzelmileg elég labilis jegy, de ha adunk egy célt, amiért dolgozhat, nem fog tévútra keveredni, a Kakas esetében a Jin Fémnél tárgyalt túlzott bulizás, aktív társasági élet vezethet a szenvedélyei uralmához élete fölött. A legkevésbé kell tartaniuk függőségtől a Tigris, Sárkány, Majom, Kutya jegyeknek. A jang fém és jang föld, amik uralják ezeket a jegyeket kellő védelmet adnak, hogy ne veszítsék el az uralmat maguk fölött. 

Struktúrák tekintetében a meg nem értettségük és elszigeteltségük okán a forrás struktúrás emberek vannak leginkább kitéve annak, hogy külső forrásból merítsenek erőt. Mellettük befolyásolhatóságuk okán a hatalom struktúrások vannak veszélyben. A legkevésbé érintettek a pénz struktúrás emberek, ők túl elfoglaltak és sikerorientáltak ahhoz, hogy ilyesmire legyen idejük. Bár meg kell jegyezni, hogy az ún. menedzser drogoknak ők a célközönségük. Ezek elsősorban felpörgetnek, hogy még többet tudjanak dolgozni, pörögni. Az intelligencia és saját struktúrás emberek képezik az átmenetet. A saját elemeseknél a versengési láz, az önmagukba vetett hitük lehet a vesztük, illetve az a makacs szemlélet, hogy ők irányítják a saját életüket és nem hajlandók alávetni magukat a törvényeknek. Ezek könnyen oda vezethetnek, hogy rossz társaságba keveredjenek és tévútra térjenek. Az intelligencia struktúrásoknál a szellemi és fizikai aktivitás, az pörgős életvitel, a gazdag baráti, társasági kapcsolatok jelenthetnek mérsékelt veszélyforrást, ám sok egyéni tragédiának kell ahhoz történnie, hogy egy ilyen struktúrás embere alkohol- vagy drogfüggővé váljon. 

Végső soron nem lehet szabályokat felállítani és ráhúzni egy-egy jegyre, hogy azok biztosan függők lesznek, ám vannak jegyek, amik könnyeben teszik túl magukat a nehézségeken, míg mások jobban beleroppannak, beleélik magukat. Ez pedig sajnos vezethet oda, hogy mesterséges anyagokhoz nyúljon valaki, annak reményében, hogy elmenekülhet a gondok elől, vagy épp ezekkel tehet szert olyan extra energiára, amikre szüksége van, hogy megfeleljen a vele szemben támasztott igényeknek. 

Az eredeti cikket itt olvashatjátok.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az elemek aspektusai - A Jin Víz

Az elemek aspektusai - A Jang Fa

Az elemek aspektusai - A Jang Tűz